Hegyi beszéd

„Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.”
János 6,3

A Hegyi beszédben Jézus Urunk az Ő országának rendjét hirdette meg. Nem egyszerű programbeszéd ez, se tagtoborzás, még kevésbé önmaga ajánlása, hanem egy új életrend nyilvános meghirdetése. Egy lehetőség a bevett kultikus, liturgikus renden túl valami többre: az élet istentiszteletére.

Egy olyan létmódot hirdet meg Urunk, amelyiknek középpontjában nem pusztán a törvény betöltése – azaz nem egy törvénykező Isten szigorának való megfelelési kényszer szolgasága – hanem kiteljesedett, örvendező, hitvalló élet van. Jézus Krisztus a Hegyi beszédben nem kevesebbet tesz, mint Istenben az Atyát, az emberben pedig a testvért ajánlja fel.

Egy pillanatig sem állítja Urunk az Ő országának rendjét szembe a Tóra törvényeivel, de még a világ rendjével, a polgári engedelmességgel sem. Nem forradalmat hirdet, hanem mindezeken a bevett rendeken túl az élet kiteljesedésének és a maga valós teljességében való megszentelődésének a lehetőségét. Ez viszont mégiscsak forradalmi üzenet.

Miért a hegyen? Az üzenetnek, spiritualitását tekintve, a megfelelő teológiai körülmény a jeruzsálemi templom oszlopcsarnoka, Salamon tornáca, a rabbinikus tanítás bevett helye lett volna indokolt. Retorikailag pedig egy elegáns, görög stílusban épült színházi aréna. Akusztikailag és beszédtechnikailag mindenképpen jobb választás lett volna. Jézus Krisztus viszont ragaszkodott a hegyhez.

A hegy ősi jel. Mindenek előtt a vándorlást, az úton levést jelenti. Ahogy a hegy a föld és az ég között van félúton, részint a földön állva, részint a végtelen égbe nyúlva, nem más ez, mint a földből vétetett embernek az egek egei felé való vágyakozására való rámutatás. Nem véletlenül keresik a remeték, az ősegyház sivatagi atyái, a szerzetesek a hegyen való lakozás lehetőségét. A hegyre felmenni az emberi lét legmélyebb kinyilatkoztatását jelenti: e világban, de nem e világból valónak lenni. Ezt pedig a lefele húzó fizikai és szellemi erők leküzdésével a hegyen lehet megtapasztalni. A templom az oltár és az áldozat, tehát az Istennel való találkozás kultikus helye. A hegyen viszont az ember nem csak Istennel, hanem önmaga legmélyebb lényegével is találkozik.

A hegy a látás és a láthatóság helye is. Kettős megtapasztalás. Az ember – különösen a modernitásba beleszédült, virtuális szájhős homo digitalicus – mindennél jobban szeret látni, megfigyelni, bepillantani – horribile dictu: kukkolni – de semmi esetre sem látszani, meglátva lenni. Márpedig valós látás láthatóság nélkül nincs. Aki látni vágyik, Istennek, a világnak és önmagának a dolgait meglátni szeretné, annak vállalnia kell a nyilvánosság, a megláthatóság kockázatát is. Ez pedig a hegyen adatik meg.

„Mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek” – írja Pál (1Korinthus 4,9). A Hegyen elmondott beszédben pedig éppen erre hív el Jézus Urunk: Ő az út, amelyik a hegyre vezet, ahol rátalálhatsz valódi, hiteles önmagadra, por és világosság között félúton vándorolva, bizonyosságul a világnak és örvendezésére az angyaloknak.

Visky István Kevesebb jelenjen meg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code