Kövek

„Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.” Józsué 4,3

Hamar felejtünk. A felejtés része emberi természetünknek, és lehet, hogy nem is baj, ha elfelejtünk néha dolgokat. Csakhogy nem azt felejtjük el, amit kellene. A kegyelmi pillanatokat, a hála és öröm alkalmait nagyon hamar elfelejtjük, a sérelmek, kudarcok és rossz emlékek viszont nem akarnak kimenni a fejünkből. Nem csak rosszul emlékezünk, de rosszul is felejtünk.

A felejtés kapu a Gonosz számára. A félelem is és a kísértés is kéz a kézben járnak a felejtéssel. A Gonosz az első bűneset alkalmával is a felejtésre építi a stratégiáját: „valóban azt mondta Isten…?” Amikor félsz, akkor elfelejted, hogy Isten már nem egyszer mutatta meg hatalmát az életedben, amikor pedig a kísértésnek engedsz, akkor elfelejted, hogy milyen rosszul végződött a dolog a múltkor is.

Az emlékezés parancs. Miután a Jordán vize ketté vált és Isten népe átkelt a Jordánon, Isten mintha aggódni kezdene: még elfelejti a nép ezt a hatalmas csodát. Isten okkal gyanakodik, hiszen a Vörös tenger vizének kettéválását is igen hamar elfelejtette a nép. Isten tehát megparancsolja, hogy 12 követ vegyenek ki a Jordánból és állítsák fel azokat a parton. Emlékeztetőül.

Vigyétek magatokkal – mondja Isten. Azaz nektek van szükségetek emlékezésre, nem nekem. Az elcsendesedésre, imádkozásra, igére, közösségre neked van szükséged, nem Istennek. Ha nincs jelen az ige az életedben, ha nem imádkozol, nem jársz istentiszteletre, akkor Isten nem fog megsértődni. Neked lesz rossz, nem neki. (Persze Istennek is rossz lesz, mert hiányzol neki.)

Innen vegyetek köveket. Nem minden kő jó az emlékezésre. A teológia vagy a dogma kövei éppen hogy nem jók erre. Azokat ugyan jól egymáshoz lehet vágni, de nem emlékeztetnek a csodára, amelyik velünk esett meg. Csak azok a kövek emlékeztetnek Isten hatalmára és őriznek meg a felejtés bűnétől, amelyeken szilárdan állnak a papok lábai. És ez nem csak azt jelenti, hogy az igehirdetés szilárd evangélium legyen, hanem azt is, hogy egy adott helyen kell keresni ezt a követ. Hol állt a főpap lába a legszilárdabban? Hát a Golgota szikláján. Erős sziklánk nekünk Urunk Jézus Krisztus, az Ő lába állt szilárdan az Ő áldozatában. Onnan kell nekünk a követ venni.

Van-e értelme köveket vinni a Jordán medréből a partra? Mert kő az rengeteg van Izráelben. Az egész ország tele van szórva sziklakövekkel, mi értelme lenne még 12 követ odacipelni? És itt van a parancs értelme elrejtve. A Jordánból kivitt kövek nem teljesen ugyanolyanok, mint a többi kő az országban. A Jordánból vitt kövek simák, lekerekítettek, míg a többi szétszórt kő éles, hegyes, darabos. Kő ez is, az is, de mégis más. Felismerhetően más, meghökkentően nem odavaló. Ott van, de nem onnan való.

Isten megcsiszolja azokat a köveket, amelyekkel üzenni akar. Te Péter, azaz kőszikla vagy – mondja Urunk Péternek, tehát formálni, csiszolni, alakítani foglak téged. Nem lehet csak úgy felépíteni az én egyházamat erre a kősziklára, előbb még dolgozni kell rajta. És hát Péteren volt mit dolgozni. Rajtam is, rajtad is van mit csiszolni még. Az ember olyan kő, amelyik éles, hegyes, darabos. Ha Isten a kezébe veszi az életedet, akkor alakítani fog rajtad. Ember maradsz, kőszikla, de mégis más. Felismerhetően más. Látszani fog, hogy a világban vagy ugyan, de nem a világból.

A táborban kellett letenni a köveket. Hát oda éppen nem hiányoztak. Elég felfordulás van az ember életében, nem hogy még 12 követ is kelljen kerülgetni. Pedig éppen ez a célja Istennek: kerülgessed csak. Botolj meg benne, ha nagyon rohansz és állj meg, fújd ki magad. Ha elvesztetted az irányt a táborban, a közösségben, a világban, akkor nézz csak a kövekre, tudni fogod, hogy merre tovább. A kövek a táborban útban vannak ugyan, de éppen ez a feladatuk: lelassítani, irányt mutatni. Emlékeztetni.

Isten gyermekei is ilyen sima, formált kövek ebben a világban. A sok éles, darabos kő között légy barátságos, használható, üzenetet hordozó kő. És hát légy egy kicsit útban, láb alatt a világban, a munkahelyeden, az emberek között. Lassítsd le a többieket, ha rohannak, mutass irányt.

A történet úgy végződik, hogy Isten azt is parancsolja, állítsanak 12 követ a Jordán közepébe is. Ez aztán végképpen értelmetlennek tűnik. Hát ugyan ki látja azt a víz alatt? De ebben is Isten bölcsessége van. Mert hát ki tudja? Lehet, hogy egyszer megint ketté válik a Jordán és megint megtörténik a csoda az utánunk vándorlókkal. És akkor majd látni fogják, hogy tett már Isten csodát másokkal is, az előttük járókkal is. Ne gondoljam, hogy én találtam fel a hitet, én vagyok az első (és egyetlen…) hiteles hívő gyermeke Istennek. Mások is jártak már előttem, mások is járnak velem és mások is fognak még utánam az Úrral járni. Nem kellene ezt elfelejteni.

Visky István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code