Uzza

uzza
uzza

„Uzza az Isten ládájához kapott, és megfogta, mert megbotlottak az ökrök. Ezért fellángolt az Úr haragja Uzza ellen. Nyomban lesújtott rá az Isten meggondolatlanságáért, és meghalt ott, az Isten ládája mellett.”
2Sámuel 6, 6-7

Isten nincs a helyén, nincs középen. Van királyság, Dávid elfoglalja Jeruzsálemet, így van főváros is, de az országnak még sincs középpontja. A Szent, a Kijelentés nincs a középpontban, amihez viszonyítani lehetne mindent, ami megmutatja, mi a jó és mi a rossz, mi a szent és mi a tisztátalan. És ez baj, tudja ezt Dávid is, hogy semmi nem áll meg, ami Isten nélkül való, aminek nem Isten a középpontja.

Isten dicsőségének szövetségládája a filiszteusoknál van. Attól a pillanattól kezdve, hogy kimozdították Isten dicsőségét a középpontból, ez a dicsőség pusztító hatalommá vált. Elpusztította Éli főpapot, a fiait, Hofnit és Fineást, pusztította a filiszteus városokat, de pusztította Izraelt is.

Negyven éven át a pusztában, majd kétszáz éven át a bírák korában Isten dicsőségének szövetségládája egy áldó, szabadító hatalom volt. De ahogy kimozdították a középpontból, egy pusztító hatalommá vált. „Olyanná lett az Úr, mint az ellenség” – mondja Jeremiás.

Dávid helyre akarja hozni ezt, vissza akarja állítani Isten dicsőségét, újra a középpontba akarja állítani Istent. Ezt akarja Uzza is – és holtan rogyik össze.

Miért öli meg Isten Uzzát? Uzza szerette az Urat. Uzza annak az Abinádábnak a fia, akinek a házában volt Isten szövetségládája húsz éven át. Uzza Isten dicsőségének ragyogásában nőtt fel, gyermekkorától kezdve szerette Istent és szolgálta az otthonukban álló szövetségládát. Uzza félte, tisztelte és szerette az Urat teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből! Isten mégis halállal sújtja, amikor meg akarja tartani a megbillenő szövetségládát.

Isten üzenete félelmetes: nem vagyunk barátok, gondold meg, kinek a színe előtt állsz! Megdöbbentő. Dávid is megdöbben ezen. „Akkor félni kezdett Dávid az Úrtól” – olvassuk a történetben.

Azért halt meg Uzza, ez a hűséges, Istent szerető fiatalember, mert annak a szeretetnek az alapján cselekedett, ami Isten iránt volt a szívében, de nem figyelt a Tórára. Se ő, se Dávid.

Pontos előírás rendelkezett arról, hogy kell hordozni a szövetségládát: „helyezd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy azoknál fogva hordozni lehessen a ládát. Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!” (2Mózes 25, 14-15). A szövetségládát csak léviták hordozhatták és csak gyalog, a vállukra emelve. Másképpen nem volt szabad hozzáérni. Nincs kivétel.

A legjobb szándék, a legtisztább szeretet, a legőszintébb megtérés se változtat a törvény rendjén. Az Ószövetség kérlelhetetlen rendje ez: minden a törvény hatalma alatt áll. A hit, az elköteleződés, az Isten szeretete, minden a Tóra hatalma alatt áll. A Tóra áthágása pedig halált hoz. Nincs kivétel.

Végül elviteti Dávid a szövetség ládáját Jeruzsálembe: „És a léviták rudakkal a vállukra vették az Isten ládáját, ahogyan Mózes parancsolta az Úr beszéde szerint.” (1Krónikák 15,15)

De nem csak ebben helyezi magát Dávid a Tóra hatalma alá, hanem az áldozat tekintetében is: „Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott.” (2Sámuel 6,13) A 6 és az 1 ősi rendje ez, a világ teremtésének alapjaiig elhatoló rend, a „hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat, de a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja.” A törvény erejével szemben nincs alku. Minden, még a hit, a bizalom, a hűség, a szeretet, a megtérés is a Törvény alá van rendelve.

Aztán eljött Jézus Krisztus és megmutatta a dicsőségében megközelíthetetlen Istenben az Atyát. Ez az evangélium, ezt hozta el a názáreti ennek a világnak: megérinthetővé teszi Istent, általa a szívedben levő szeretettel magadhoz ölelheted Istent és Ő is szeretettel és irgalommal ölel meg téged.

De ahhoz, hogy Isten átölelhető Atya legyen, ahhoz először Jézusnak meg kellett érintenie a dicsőségében megközelíthetetlen Istent. A kereszten, amikor úgy halt meg, hogy kiszakadt belőle a rettenet: „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” és a Szentélyben a kárpit ketté hasadt – akkor érintette meg Jézus Krisztus Isten megérinthetetlen dicsőségét. Ez volt Jézus Krisztus Uzza-pillanata.

Amikor Uzza érintette meg a Szentet, azt nem bírta el az ember. De amikor Jézusban a Szent érintette meg a Szentet, azt Isten nem bírta el, és Atyaként nyitotta meg magát a tékozló fiúként hazatérő ember előtt. Ti pedig most már így imádkozzatok: „Mi Atyánk…”

Visky István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

code